Ültető zsák - anyagválasztás

Természetes anyagokból szerettem volna készíteni az ültető zsákokat. Elkezdtem kísérletezni.

Sajnos nem úgy sült el a dolog ahogy én elképzeltem.

Nagy örömmel készítettem el az első zsákjaimat. Burgonyát vetettem. Szépen el is kezdtek fejlődni a burgonyák. Igen ám, de útban voltak a zsákok és át kellett volna rakni máshová. Ahogy megemeltem levált az aljuk, mert pár hét alatt elkomposztálódott a fantasztikus burgonya termesztő zsákom. :)

A természet visszavette ami az övé. :)

Persze a természetes alapanyagból készített zsákok is nagyon jók, de teljesen más célra. Például fák, bokrok nevelésénél, amikor nem gond, sőt előny hogy a textil ültetés után lebomlik. Lehet dekorációs célra is használni, bélelve, de akkor pont a lényeg, a természetesség vész el.

Én nem készítek természetes anyagból (pl. juta) ültető zsákot. A juta szövet túl drága ahhoz, hogy rövid idő alatt használhatatlanná váljon az ültető zsák.

Nem akarok olyan terméket készíteni ami egy szezont sem bír ki. Fontosnak tartom, hogy a kezemből kikerülő termékek sok évig használhatók legyenek, és ugyanolyan örömöt okozzanak a használójuknak, mint amilyen örömöt okoznak nekem, amikor termesztem a zöldségeimet bennük.

Olyan anyagot választottam amely nem bomlik le, bírja a strapát, nem nyírja ki a nap és nem esik szét egy szezon alatt.

Előnyei: 

  • helytakarékos
  • mobilis
  • víz és légáteresztő
  • biztosítja az egészséges gyökérnövekedést
  • a talaj szellőzése kitűnő = erős, egészséges növények
  • kényelmes - könnyű
  • összehajtható, mosható
  • sokoldalúan felhasználható
  • a talajlakó kártevők elkerülhetők

Évek óta sikerrel használom az ültető zsákokat. Folyamatosan tesztelem, hogy tudjam mit bírnak.

Kiknek ajánlom?

Városban élőknek, balkonra, teraszra. Akiknek kicsi a kertjük, vagy akiknek nincs kertjük. Az olyan telkekre ahol rossz minőségű a föld. Ahol nincs megmunkálható földterület, pl. lekövezett telek. 

Ha balkonra vagy teraszra lesznek elhelyezve a zsákok, akkor ajánlott tálcát rakni alájuk, mert a felesleges víz el fog folyni, és eláztathatja a környezetét. Egyéb esetben elég csak lerakni a földre, kőre, murvára, mulcsra, stb.

A méreteket a saját tapasztalataim alapján alakítottam ki. 

                                                                                                                                                                                                                                    folytatás hamarosan.....

 

 

Beszélgetés (0)

Legyen az első, aki véleményt ír ehhez a tételhez!

Ezt a mezőt ne töltse ki: